na?:) -a filmet lásd lejjebb.

Az Anyag

már a cím is utal arra, ami az egész film során vélhetően a középpontban lesz. első hallásra valami akciófilmre, krimire számítunk, esetleg egy tini filmre tele sok agresszív fiatal sráccal. a történet végére érve azonban rá kell döbbennünk az igazságra. nem azt kapjuk, amire vártunk. a filmben se akció, -eltekintve attól a momentumtól, mikor a főszereplő majdnem fellök egy járókelőt az utcán-, se krimi, semmi gyilkosság vagy piszkos üzlet. ami azonban meg van már a film elejétől kezdve: fiatal srác, egy sms, aminek a telefon nem tűnteti fel a címzettjét, és aminek hatására a főhős cserben hagyja reggeli rutinkávéját, titokzatos fekete táska –ne mondjátok, hogy erre vagy legalább egy zsebbe rejtett kis nylonzacskóra nem számítottatok!-, és hangulatkeltő zene. az első jelenetben in medias res a dolgok közepébe vágva betekintést nyerünk az arc nélküli tizenéves reggeli mikrózásába. nekem személy szerint tetszett a nyitókép, egyből észrevettem: egy profi összeköttetővel van dolgunk. a főszereplő nyugodt, higgadt és nem túl aktív. a sokat sejtető sms érkezésekor azt elolvasva hideg fejjel és fekete táskával és benne az „anyaggal” elindul útjára, aminek mindannyian türelmetlenül várjuk a végét. külön tetszik, hogy az egész film alá van feliratozva, méghozzá angolul, külföldi érdeklődők számára.
az út az „anyag” átadásáig elég hosszú és idegtépő. a film több, mint a felét az adja ki, hogy összeköttetőnk - mivel nem tudhatjuk nevét, hiszen a film során nem derül ki, nevezzük Zsoltnak-, nagy megpróbáltatások árán eljut a találkozópontra. a táskával közösen megtett út sem kevésbé izgalmas, a járókelő, akit Zsolt csaknem fellökött, akár ki is hívhatta volna a zsarukat, bántalmazással vádolhatta volna főhősünket, és akkor az anyagnak annyi. szerencsére főszereplőnk útja során senkivel sem találkozik, és mikor egyedül sétál az utcán, akkor is csak az ő cipőjének és az operatőr magassarkújának hangját hallani. a jelenet közben néha szól a zene, néha nem. a rendezés tökéletes, a zene pont akkor szól, amikor kell neki. nagyon hatásos választás, hihetetlen módon szítja a feszültséget. én nagyon izgultam. és ezt a hangulatot csak fokozza a tény, hogy nem ismerjük főszereplőnket, szinte semmit sem tudunk róla, még az arcát is kapucni rejti.
zsolt odaér a célállomásra, valami piszkos dologra készül, látszik rajta, még hátulról is. a helyszín megfelelő választás, koszos, kihaltnak tűnő aluljáró. és ekkor az izgalom a tetőfokára hág! végre megtudhatjuk, ki rejtőzik a maszk mögött! no zene, csak szívdobogás. lassú felvétel. Zsolt kemény srác, fülhallgató fülben, biztos gengszter zenével. a következő kép nagy megdöbbenést váltott ki belőlem: főhősünk egy aranyos arcú, kedves, bájos fiú. a Red Hot Chili Pepperstől a kedvenc számom szól, a vágó munkája páratlan, a zene az archoz jól passzol. amíg az arckifejezésen rágódom, a kép távolodik, és anélkül hogy észrevenném, csattan a poén: a poén, amit egy kritikában sosem írhat le az ember. elég annyi: ütősre sikerült a végszó, minden tiszteletem a produceré és a rendezőé. az utolsó beállítás mindenkiben összezúzza az addig kialakított képet mind a főszereplőről, mind a történetről, mind a filmről. annyi bizonyos, hogy megérte végignézni.