miert?

miert hagytam abba? mert akartam egy kis maganyt, ugy akartam irni, hogy tudom, senki sem latja, amit irok. talan az is kozrejatszott a dontesben, hogy szamitottam ra, hogy a bejegyzesek tele lesznek panaszkodassal es szomorusaggal. amikor itt hagytam a kockacukort, meg bizakodo voltam es feldobott, nem hagytam abba a blogolast, csak atkoltoztem a tumblrre. de amikor tulnyomoan negativ posztok arasztottak el a feluletet, befejeztem, es nyitottam egy ures fuzetet, ami azota tele lett. ugy latszik, hianyzott a kezzel iras, tobbnyire a vonaton irogattam a napi dolgokrol. bevallom, elkeseritoen unalmas minden irasom, ami abban a fuzetben van. gondoltam ra, hogy bemasolom oket ide, de nem tudom szeretnem-e azokat a sorokat itt latni... ez mindig is egy nagyon pozitiv blog volt, nem akarnek beleronditani. ha meg szomorkodva akarok nosztalgiazni, visszaolvasom a dolgokat ott, nem?
meg mindig nem vagyok biztos abban, hogy akarom ezt, meg atgondolom. de addig is ertekeljetek, hogy egyaltalan fontolora veszem :P

na majd jelentkezem. vagy nem.

SFG goes to BHAM

mielőtt elkezdtem volna írni ezt a bejegyzést, visszaolvastam a legutóbbi shark face gang-es történetünket. a várakozás, a körítés, a before és az after party, a csapat, a lendület, mind nagyobb és több és intenzívebb volt, mint ez alkalommal birmingham-ben. ellenben a buli, az erő, az üzenet, az igazi katarzis jelen esetben vitt mindent. ami ott volt, itt nem volt, ami ott nem volt, abból kijutott itt. tökéletes egész.

röviden összefoglalva:

ott volt:

:)
nagyobb gang (ky, rita, minka és én)
before before party és before party
egyen hajszín
belga sör
fesztivál hangulat
kyra nyakába ülés, de sajnos rosszkor és csak rövid időre
fur coat+poncho+irish flag
matisyahu

:(
betegség
hatalmas tömeg
emberek, akik nem is ismerik a fiúkat
túl magas fiúk

itt volt:

:)
domi
kis méretű aréna
domi nyakába ülés a TÖKÉLETES PILLANATBAN - hiába, másodszorra már profi az ember
macklorettes
wanz
show
fények+füst+konfetti+irish flag
vodkaszóda
sfg jumper
ben, tőlem karnyújtásnyira

:(
túl hosszú sor
eső amíg a sorban álltunk
emberek, akik nem értik az "and we danced" lényegét

hosszabban összefoglalva pedig megpróbálom leírni, miért volt ez életem egyik legjobb estéje:

- mert végig belengte az érzés és tudat, hogy ami egyszer hatalmas élmény volt, azt átélhetem újra
- mert várakozáson felüli volt minden
- mert hiába álltunk sorba órákig és méterek százáig, utána mégis a majdnem lehető legjobb helyre keveredtünk az arénában
- mert egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor borzongtam bele egy-egy érzésbe, ütembe, dallamba, mondatba, hányszor lúdbőrzött a karom
- mert mindennél többet ér az, hogy adunk egymásnak. ezért vagyunk. én azt adom ben-nek és ryan-nek és az egész kis családnak, hogy elmegyek a koncertjükre, hogy beszélek róluk az embereknek, hogy megveszem a zenéjüket, megveszem a MUNKÁJUKAT. zenét, fotót, grafikát, tárgyakat. megveszem azt, ami az ő munkájuk gyümölcse. ők pedig azt adják nekem, hogy megehetem ezt a gyümölcsöt. ahányszor akarom. és imádom. ők hitet adnak, erőt, motivációt, inspirációt, jókedvet. a lehető legjobb példát. arra, hogyan lehet a rossz időkön átvészelni magad, hogyan lehet talpra állni, hogyan lehet önerőből sikeresnek lenni, hogyan kell küzdeni. és hogyan kell örömöt okozni az embereknek, például nekem. megmutatják, mi az a tisztelet és alázat.
- mert láthattam azt a mosolyt, ami ben arcára ült ki az este folyamán számtalanszor. de volt egy körülbelül tíz másodperc, amikor pont úgy mosolyogtam, ahogy ő: büszkén. és csak állt, hallgatta a kórus részt éneklő tömeget, csak állt, kezével a mellkasán, lenézett ránk, és tisztelgett. és büszke volt, és boldog, és gondtalan. és imádott minket, és mi imádtuk őt.
- mert a kedvenc dalom alatt, abban a húsz másodpercben, amikor ben crowdwalking-ol, azaz mondhatni a tömegre "ráállva", az emberek tenyerén "sétálva" mondja a szöveget, domi a nyakába tudott venni (nagyon köszönöm!!!!), és a tömeg annyira összetömörödött, hogy ben le ne essen, hogy két méterről, macklemore-al szemben üvölthettem a kedvenc soraimat. vele egyszerre, egymás irányába, ugyanazt ordítottuk. na az, az volt a katarzis.


hát ezért. ezért volt ez a szeptember 11-ei este életem második legnagyobb élménye. (az első írországban történt, azt szerintem soha semmi sem múlhatja felül.)

a koncerten kívül azért volt más is, ami jó volt rövid angliai ottlétem alatt :) domi új albijában laktunk, megmutatta a várost, az egyetemet, a munkahelyét, voltunk 4d-s moziban, láttunk cápákat (ha már shark face gang-eset játszunk:D), kicsit angolkodtunk is. összességében véve jó kis élmény volt az egész út, de értelemszerűen most még nem vagyok képes másról beszélni, csak a koncertről... :) remélem kisöcsémnek is hasonlóan értékes élmény volt ez az egész :)


hát, kedvesek, úgy néz ki ez volt itt az utolsó bejegyzésem. az utolsó három napom nem lesz túl izgalmas itt budapesten, úgyhogy majd találkozunk a következő blogon. sziasztok!

azóta és hamarosan

amikor legutóbb erre jártam, azt írtam, félig már nyugodt vagyok. most már 4/6-os állapot áll fent, ugyanis a közül a pár hely közül (6-8-as nagyságrend), ahova elküldtem e-mail-en keresztül a portfólióm, az egyik helyről pár órán belül visszaírtak, hogy várnak személyes találkozóra. tudom, ez nem feltétlenül jelent bármit is, de azt mindenképpen, hogy kíváncsiak rám. úgyhogy életbe lép az "expect the worst, hope for the best", és meglátjuk jövőhét hétfőn, hogy mi alakul, ha egyáltalán bármi. :)

már csak három napom van itt, egy hétfő, egy kedd és egy szerda. még nem pakoltam össze, munkába is be kell mennem, és még találkozom pár emberrel, ha belefér az időmbe.

elhatároztam, hogy az utolsó dolog, amiről ide írok, a birmingham-i utam lesz, ami természetesen új, saját bejegyzést érdemel. és ahogy ezt megírtam, elhagyom ezt a blogot, és újat indítok. mert új város, új lap. új lap már sok volt, új város még egy sem. kívánjatok szerencsét!

félig már nyugodt.

portfólió kész, küldhető és nyomtatható állapotban. következő kör: cv, cover letter, melók keresése, cuccok küldése. huhh.

matt, mindig szeretni foglak, nem tudsz csalódást okozni, de azért mel c-t lerúgnám mellőled. elront mindent.

feje tetejére

áll a kis világom. kicsit nem figyelek, és másik országban találom magam.

az egy hét kint a srácoknál nagyon jól telt, a ház hatalmas, a város kedves és szép. minden nap biciklivel jártunk be a városba, bbq-ztunk, söröztünk, filmeket néztünk, játszottunk, éttermeztünk, biliárdoztunk, sétáltunk, kirándultunk. tartalmas hét volt, alig volt időm arra gondolni, hogy a ház, amiben a héten vendég voltam, kicsivel több, mint egy hónap múlva az otthonom lesz. vagy legalábbis a hely, ahol lakni fogok.

érdekes káosz van bennem, egyik percben inkább maradnék, a másikban pedig akár már holnap költöznék. de van még négy hét, amit megpróbálok a legjobban kitölteni. francia órák, barátok, koncertek, munka, meg a pakolás. el kell kezdenem munkahelyet keresni, mert habár megtarthatom a mostani itthoni állásomat, a pénz, amit ott kapok, csak a lakbérre elég. a portfólióm készül, és amint megvan, repül postán és a világhálón számtalan jó helyre :)

sosem gondoltam volna, hogy az utolsó félév a suliban ilyen gyorsan eltelik. szeptemberben voltam a legizgatottabb, amikor végre testközelbe került minden, amiről tudtam, hogy egyszer eljön: szakdolgozatok megírása, diplomamunka elkészítése, diplomadolgozat, nyelvvizsga. a kreás szakdoga volt életem egyik legjobb élménye, tapasztalata, és egyik legjobb írása. az edus pedig életem egyik legnagyobb kamuja. de készen lett, időben. a diplomamunkám jól sikerült. nem lett álommeló, és a végére sem sikerült teljes mértékben megszeretnem, de valahogy megbarátkoztam vele. a tanulmányaimat nagyon szépen zártam, itt is, ott is. a diplomavédés napja hatalmas élmény valamint a legnagyobb megkönnyebbülés volt egyszerre. meg egy új találkozás. levente volt az, aki a nagy káosz közepén, hogy a zűrzavar a fejemben és a szívemben még nagyobb legyen, rám kacsintott, amivel elérte, hogy pár hétre megint megőrültem.

a másik fiú, aki szintén megőrjített, és aki miatt olyan dolgokat teszek, amit sosem néztem volna ki magamból, az károlyka. még most sem tudom mi ütött belém, de a szívnek nem lehet parancsolni, ez van :) és noregrets.

csodás év volt ez, és amit még feltétlenül ki kell emelnem, az az, amit áprilisban éltem át. az egyedül utazás és ismeretlen helyek felfedezésének élménye. csak én és én, senki más. a kis huszonhárom évem legmeghatározóbb találkozása ott ért, írországban, az a tíz perc annak az embernek a társaságában, aki a világon a legnagyobb inspirációt jelenti számomra. azt hiszem, április huszonharmadika óta vagyok boldog. történtek azóta rossz dolgok is, de mindegyik elhomályosul, mert azon a napon átkattant egy kapcsoló, azóta fájhat bármi, semmi sem fáj.

az utazások éve ez. jártam londonban és corkban, aztán brüsszelben a fesztivál miatt, aztán horvátországban, majd megint brüsszelben és antwerpenben és blankenbergében karol miatt, aztán leuven, aztán következő hónapban megint leuven.

szeptember 19, új élet kezdődik. hülyeség, mert nem. de lesz bőven újdonság, úgyhogy arra gondoltam indíthatnék egy új blogot. amit láthatna bárki, amit nem szégyellnék senki előtt, nem úgy, mint ezt. ezt a soha be nem telő naplót még 2007 januárjában kezdtem el megtölteni élményekkel, de azt hiszem ideje végre lezárnom. majd meglátjuk.

chills

i'm on the right track, baby!