SFG goes to BHAM

mielőtt elkezdtem volna írni ezt a bejegyzést, visszaolvastam a legutóbbi shark face gang-es történetünket. a várakozás, a körítés, a before és az after party, a csapat, a lendület, mind nagyobb és több és intenzívebb volt, mint ez alkalommal birmingham-ben. ellenben a buli, az erő, az üzenet, az igazi katarzis jelen esetben vitt mindent. ami ott volt, itt nem volt, ami ott nem volt, abból kijutott itt. tökéletes egész.

röviden összefoglalva:

ott volt:

:)
nagyobb gang (ky, rita, minka és én)
before before party és before party
egyen hajszín
belga sör
fesztivál hangulat
kyra nyakába ülés, de sajnos rosszkor és csak rövid időre
fur coat+poncho+irish flag
matisyahu

:(
betegség
hatalmas tömeg
emberek, akik nem is ismerik a fiúkat
túl magas fiúk

itt volt:

:)
domi
kis méretű aréna
domi nyakába ülés a TÖKÉLETES PILLANATBAN - hiába, másodszorra már profi az ember
macklorettes
wanz
show
fények+füst+konfetti+irish flag
vodkaszóda
sfg jumper
ben, tőlem karnyújtásnyira

:(
túl hosszú sor
eső amíg a sorban álltunk
emberek, akik nem értik az "and we danced" lényegét

hosszabban összefoglalva pedig megpróbálom leírni, miért volt ez életem egyik legjobb estéje:

- mert végig belengte az érzés és tudat, hogy ami egyszer hatalmas élmény volt, azt átélhetem újra
- mert várakozáson felüli volt minden
- mert hiába álltunk sorba órákig és méterek százáig, utána mégis a majdnem lehető legjobb helyre keveredtünk az arénában
- mert egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor borzongtam bele egy-egy érzésbe, ütembe, dallamba, mondatba, hányszor lúdbőrzött a karom
- mert mindennél többet ér az, hogy adunk egymásnak. ezért vagyunk. én azt adom ben-nek és ryan-nek és az egész kis családnak, hogy elmegyek a koncertjükre, hogy beszélek róluk az embereknek, hogy megveszem a zenéjüket, megveszem a MUNKÁJUKAT. zenét, fotót, grafikát, tárgyakat. megveszem azt, ami az ő munkájuk gyümölcse. ők pedig azt adják nekem, hogy megehetem ezt a gyümölcsöt. ahányszor akarom. és imádom. ők hitet adnak, erőt, motivációt, inspirációt, jókedvet. a lehető legjobb példát. arra, hogyan lehet a rossz időkön átvészelni magad, hogyan lehet talpra állni, hogyan lehet önerőből sikeresnek lenni, hogyan kell küzdeni. és hogyan kell örömöt okozni az embereknek, például nekem. megmutatják, mi az a tisztelet és alázat.
- mert láthattam azt a mosolyt, ami ben arcára ült ki az este folyamán számtalanszor. de volt egy körülbelül tíz másodperc, amikor pont úgy mosolyogtam, ahogy ő: büszkén. és csak állt, hallgatta a kórus részt éneklő tömeget, csak állt, kezével a mellkasán, lenézett ránk, és tisztelgett. és büszke volt, és boldog, és gondtalan. és imádott minket, és mi imádtuk őt.
- mert a kedvenc dalom alatt, abban a húsz másodpercben, amikor ben crowdwalking-ol, azaz mondhatni a tömegre "ráállva", az emberek tenyerén "sétálva" mondja a szöveget, domi a nyakába tudott venni (nagyon köszönöm!!!!), és a tömeg annyira összetömörödött, hogy ben le ne essen, hogy két méterről, macklemore-al szemben üvölthettem a kedvenc soraimat. vele egyszerre, egymás irányába, ugyanazt ordítottuk. na az, az volt a katarzis.


hát ezért. ezért volt ez a szeptember 11-ei este életem második legnagyobb élménye. (az első írországban történt, azt szerintem soha semmi sem múlhatja felül.)

a koncerten kívül azért volt más is, ami jó volt rövid angliai ottlétem alatt :) domi új albijában laktunk, megmutatta a várost, az egyetemet, a munkahelyét, voltunk 4d-s moziban, láttunk cápákat (ha már shark face gang-eset játszunk:D), kicsit angolkodtunk is. összességében véve jó kis élmény volt az egész út, de értelemszerűen most még nem vagyok képes másról beszélni, csak a koncertről... :) remélem kisöcsémnek is hasonlóan értékes élmény volt ez az egész :)


hát, kedvesek, úgy néz ki ez volt itt az utolsó bejegyzésem. az utolsó három napom nem lesz túl izgalmas itt budapesten, úgyhogy majd találkozunk a következő blogon. sziasztok!