nesze nektek

végre sikerült feltennem majdnem (!!) az összes spanyolországban készült képet, amit szerettem volna.. mennyire messze van már az a 28.-a... 9.-étől 25.-éig voltunk kint zsoltinál és nóránál.. és nincs kedvem az egészről bármit is írni, mivel azóta annyi millió más is történt.. amik aktuálisabbak és mégiscsak muszáj keep up.
végre van egy nap -ez a mai, péntek-, amikor 1, itthon vagyok 2, van időm írni 3, van kedvem írni 4, azt hiszem nincs jobb/fontosabb/más dolgom.

szóval mióta hazaérkeztünk csak úgy pörögtek az események, nagyon nagy fordulatszámon. egészen 11.-éig. alig voltam itthun, mindenfelé utazgattam, szinte megállás nélkül, sokszor fölöslegesen, sokszor pedig nem, de én mégis úgy éreztem, nem kéne ott lennem ahol éppen akkor voltam. ami ezekben a mindenfelé utakban jó volt, az a kristóf. nélküle szerintem.. talán itt ültem volna éppen a gép előtt amikor egyébként a vonaton aludtam és tartottam például pont győrújbaráthegy felé..

28.-ai hétfőn (az hétfői nap volt, ugye?) indultunk le kapolcsra kristóffal, anyujáékhoz, meg amúgyis már előző héttől ment ottan a nyüzsi, a kapolcsi bűvészeti napok. sok időnket a semmi csinálásával töltöttük, de legalább együtt, a többiekkel. lehetőségem volt sok sok rengeteg új arcot megismerni, még kedvenceim is akadtak köztük, akiket remélem láthatok még valaha:) .. milyen jó is, hogy létezik ez a csoda-iwiw.. azért a sok új arc -mint mindig-, most is zavarba hozott, és kicsit másnak mutatkoztam általa, mint amilyen az idők többségében vagyok. nehéz volt ilyen rövid idő alatt feldolgozni azt a milliósok új információt, amivel az ott töltött idő alatt találkoztam.. nem tudom mi volt ott velem, átmentem majdnem társaságkerülőbe, de cicónak köszönhetően, aki a kristóf ugye, nem hagytam el magam, és ha kelletlenül is mindig belementem az éjszakába, amikor neki volt csak kedve hozzá, és végül mindig happy end-je lett a dolgoknak:)

ezen hónap első napján, amire tisztán emlékszem, hogy péntek volt, fel kellett jönnöm pestre befizetni a tanfolyampénzemet. ami nagyon drága pénz volt, és szorított a határidő, vagy mit szokott az csinálni, így hát muszáj volt felutaznunk és megszakítani idilli társasjátékozó-bulizgató hetünket... a pénzt beadtam, ahogy végeztünk, ha jól emlékszem, hazajöttünk aludni egyet, aztán majdnem lekéstük a tizenhét negyvenes utolsó személyvonatot győr felé menőt. géza vitt minket a nagy fekete agresszív hondájával két perc alatt a thököly-ről a keletihez, és csak pár ezer forint bírságot kellett fizetnünk az ellenőrbácsinak amiért nem volt jegyünk. és nagyon meleg volt, emlékszem.

azután győrből siettünk tovább busszal győrújbarátra fellépni, a gallo roho-val. azt hiszem a bence helyett mehettem én. az előadás jó volt, egész jó, kétszer is mentünk még utána, úgyhogy nem tudom igazán elkülöníteni melyik fellépés melyik volt, ami megmaradt belőlük: gyerektáborban voltunk, ahol akasztanivaló volt a dídzsé, a gyerekek pimaszok, kristóf villoghatott pár osztálytárslánya előtt akiket oda küldtek a szüleik táboroztatni, emlékszem még arra, hogy először próbáltam ki 'hivatalos' akrót 'színpadon'.. meg a volt könyvtár is eszembe fog jutni mindig, ha győrújbarátra gondolok.. meg a könyveik;) azok a csodás drogprevenciós példányok...:) és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem megemlíteni! : egyik alkalommal esett az eső, majdnem nem léptünk fel, de végül elállott, és kis csúszással, de lenyomtuk a sót, a fiúk így hívják. nekem só csak tévében meg kajában van.. és az ég sárga volt akkor. én mondom, tényleg sárga! kép is készült róla, de nem az én gépemmel, úgyhogy azt csak később tölthetem fel ide, amint lesz olymposos kábelem.. hihetetlenül szép volt..

hétvégére visszamentünk kapolcsra, már nem is tudom, hogy valójában miért. rá következő hétfőn megint fellépés, megint a gyerektáborban, megint olyan pénzért, amit pár napon belül sikerült elköltenem.. ami nem azt jelenti, hogy kevés volt, hanem hogy beindult a fesztiválszezon...:S igaz, mi közbeiktattunk egy nap fonyódot is, csak hogy bonyolítsuk amúgy is elég bonyolult utazásunkat.. és akkor elkezdődött ozora.

6.-án ami asszem szerda volt, sőt most már biztos vagyok benne, leutaztunk, mármint levitettük magunkat ozorára, onnan dádpusztára. fonyódról indultunk, és az út amit megtettünk.. 'egyéb' út volt:D a térkép legalábbis így nevezte. EGYÉB út.. sáros, pocsolyás, undis, bár eléggé jól járható földút volt.. ozorán végül a vegyesboltos néni guided us to dádpuszta. egyenesen tetszik menni aztán balra, majd egyenesen és meglátja majd azokat a nagy színes bábukat, az jelzi ottan a fesztivált ami ilyenkor van itten. az a sziget vagy nem is, mert az a másik. -bizonyára nehéz lehetett egy olyan fesztivál nevét megjegyezni amit az ő -valószínűleg- szülőfalujáról neveztek el.. és csak mustárt meg felvágottat lehetett nála kapni.. az odalátogató apuka is okos volt ám: az a sárga dobozos, majommézt kérek, vagy hogyan híjják azt a sárgát, kecsap, vagymi.. végül a kisunoka helyesn kisegítette, papa, mustár, de azt hiszem ő is csak a tévétől örökölte a tehetségét...

ozora ozora ozora.. mióta vágytam rá, hogy ott lehessek.. borzasztóan régen óta. igazából.. csalódni nem csalódtam, hiszen olyan volt az egész gathering, amilyennek tippjeim szerint egy nemzetközileg elismert és népszerű goa-fesztiválnak lennie kell, én mégis többet vártam. de jobban belegondolva talán én voltam kevés az egészhez. nem azért, mert én nem drogoztam, mint ahogy -valljuk be, jó páran tették, hanem mert én fáradt voltam, fáztam esténként, és inkább hamar, értsd: kettő előtt elmentem aludni. talán nem volt meg a hozzá való hangulatom.. vagy nagyon új volt még nekem ez az egész. fogalmam sincs. minden esetre nem álmom visszamenni ennyi pénzért, azért mégis azt gondolom; jövőre biztos hiányozni fog..

az erdőben laktunk, a domb tetején, délelőttönként a sátor előtt pihentünk, jókat ettünk az igar-vámszölőhegyen kapott stoppal szerzett simontornyai cba-s kajából, szinte jég hidegű vízben fürödtünk egyszer még egy meztelen fiú is volt a lányoknál, akkor inkább nem vetkőztem le, amíg el nem ment, hallgattunk zenét, vagy háromszor is voltunk a labirintusban, ami éjjel sokkal izgalmasabb és félelmetesebb volt, mint nappal. habár nappal nem volt félelmetes.. megismertem kristóf volt nemtudomkiét, a regit, meg neki ismerőseit és barátját, nagyjából az egész fesztivált velük töltöttük. azt meg sajnálom, hogy istván, annak ellenére hogy mellettünk sátrazott, nem nagyon kereste a társaságunkat. ja és körbepörgő hintáztunk is. azt hiszem az tetszett nekem a legjobban.. meg a juno reactor koncert. az a hangulat... ennyire filmbe illő világvégehangulatú zombivonulós képet még nem láttam... talán le sem tudom írni, hogyan festett... de megpróbálom.

késő este, egyik szín sem sötétebb, mint az a fekete, amit magunk körül láttunk.. elmentünk a világító celofánkristályokhoz, amik éppen pirosan izzottak. tudtuk, hogy mellette van a hinta valahol balra, fel. elindultunk abba az irányba, segített, hogy a hinta teteje az ég tükrét bökdöste. foglalt volt mind a négy hely, mi türelmesen vártunk, és fáztunk, nagyon. ahogy felszabadult pár vége a hintának, elfoglaltuk azokat. az előttünk mulatók behajtották nekünk a szerkezetet, mi pedig pörögtünk fel, aztán le, aztán megint fel, mert egy ottani menetnek sosincs ám vége. vártuk, hogy elkezdődjön az első koncert a main stage-en. ahogy kidőlve karomfeszítve kapaszkodtam, hogy le ne csússzak a fából összetákolt belülről nagyon gyorsnak, ám kívülről még csak szórakoztatónak sem tűnő hintáról, elindult a zene. ha jól emlékszem azonnal leszálltunk. mármint, megvártuk, amíg a menet éppen a le-nél tart. elindultunk a hely felé, ritmusra léptünk. akkor még nem szólt se dallam, se törzsi gúnyába bújt néger pasas, se hangszer, csak valami dob, ami adta a lüktetést. az emberek körülöttünk a sötétben csak alakok voltak, akik egy ütésre egyet dobantottak a lábukkal, és úgy haladtak előre. a zene átalakult egy élőhalott-csalogató/összehívó indulóvá.. egyre hangosodott és durvult, a ritmus maradt az előző. a monoton lüktetés, a zombi hadak vonulását kísérő hangerő szanaszét rázta a fákat. az uv-s papír- és gipszgombák világítottak, jelezvén, hogy tudjuk, goa-fesztiválon vagyunk, nem horrorfilmben. a juno reaktor nagyon megtetszett. akkor, az utolsó estén jött meg az a hangulat nekem, amire végig vártam. az utolsó estén. beértünk a tömegbe, a lények egyszerre mozogtak fel és le. mint egy hatalmas massza, amibe mi is beleolvadtunk, és felvettük a mozgásuk fonalát. habár én ott is jól éreztem magam, ahol éppen voltam, a többiek minden áron előrébb akartak menni, bele a sűrűbb lélektelenségbe. körülöttünk oldalt és fent világítottak a színes dekorációk, ideális környezetet adva, a hatalmas tábortűz lángolt, a szikrák magasba az égbe csaptak, valahányszor egy lelkes önkéntes egy nagyobb darab fát hajított a tűzbe. nagyon felszabadultam. nem fogyasztottam semmit, mégis nagyon jól éreztem magam, és mindenkit körülöttem. szomorú, hogy valakinek pénzt kell áldoznia olyan dolgokra, amiktől úgy érezheti magát, ahogy én, amitől olyan érzések törnek felszínre benne, amik bennem pusztán a zene és a látottak hatására előbukott. szomorú. de hogy ne ezzel a szóval zárjam az elbeszélést; ozora.

-ez jó lesz;)

a fesztiválról a záró napon el kellett jönnünk, simontornyai vonattal, mert 13.-áig, a sziget kezdetéig még sok elintéznivalónk akadt.

sziget. idén nem undorodtam tőle annyira az utolsó napon, mint a tavalyi fesztivál utolsó napján. ma találtam meg erre a választ. mármint a miért nevű kérdésre. idén dolgoztam, nem buliztam annyit, mint tavaly. lehet, hogy ugyanannyira elfáradtam, de sosem piszkosan feküdtem le. kevesebb időt töltöttem a sátornál, aminek köszönhetően kevesebbet láttam a mocsokból. és mivel egész hetet a vándor vurstlinál töltöttem, csupa olyan emberekkel voltam körülvéve, akikkel valamilyen közös kapcsolat alakult ki személyeink között a zsonglőrködés és a mozgás művészete által. kevesebb koncerten voltam, így kevesebbszer éreztem azt, hogy unom azt a bizonyos zenét. kevesebbszer dilemmáztam azon, hogy vajon őket nézzem meg, vagy a másokat. kevesebbszer terveztem, viszont többet dolgoztam. megint ismertem meg új embereket, és rengeteget beszéltem angolul. kicsit még olaszul is:) bár, azt hiszem azt inkább nem kellett volna:D a workshop egészen jól elszórakoztatott, de leginkább cukim, akivel majdnem minden percemet töltöttem...:) keveset fényképeztem, így az aksikra sem kellett gondolnom, és az a gondolat is kevésszer fogant meg bennem, hogy: jaj, ezt is le kell még fényképeznem.. szóval jobban élveztem talán, mint a tavalyit. vagy kevésbé? a lényeg, hogy más értelemben. és mástól, más miatt:)

ennyi élménybeszámolás azt hiszem mára elég lesz, bele is fáradtam kicsit.

holnap sok sok listenning-csinálás, hiszen jövőhét szombaton felsőfokút kell tennem..

a vasárnapi nap meg -ez titok- de körülbelül csak cuki-várással fog telni:) -meg persze ANGOLOZÁSsal -aha, haha.