Erdős Virág: 2flekken

Natehát.
Kimegyek a konyhába, bebújok a kisszekrénybe és előkotrok egy tálat.
A mélytányérok elindulnak, kipotyognak, összetörnek, rám dől az egész konyhakredenc és agyonnyom, de nem probléma: kimászok. Hahó!
Legelőször is jöjjön a pác!
Extra tubus glóbus-mustár, mogyorónyi erős-pista, csipetnyi só, csipetnyi bors, csipetnyi csipa.
Pici vaj a fülem mögül, nesztek.
Mi kell még?
Megpróbálok sírni, nem megy. Nem probléma: beleköpök. Így.
Na?
Alaposan megkeverem, balról-jobbra, jobbról-balra, belenyalok: miazisten! Megakad a torkomon és paff.
Azon nyomban megfulladok, ott fetrengek vérbe fagyva, de nem probléma! Visszacsinálom! Jobbról-balra, balról-jobbra, belenyalok, ízlelgetem: ejha!
Jöhet a husi!
Fölhúzom a gatyám szárát, fogok egy nagy konyhakést és kivágok a combomból egy szép, emberes darabot.
Ez ám csak a pompás szakma!
Odacsapom, nézegetem: hú de guszta, a mindenit!
Közben kicsit elvérzek, (de nem probléma!, etcetera), óvatosan kettészelem, egyik szelet, másik szelet, innen most már pikk-pakk, mindjárt készen is vagyunk.
Bekenem a trutyival és várok.
Várok-várok-várok-várok-várok-várok, hm? Szerinted?
Lehet?
Na ha lehet, akkor hajrá.
Bedobom a serpenyőbe, kisütöm és kész.
Közben persze, mit tesz isten, kifröccsen a forró zsír, és lángra kap a fakanál, és belobban a tunikám, és leszakad a háztető, és kigyullad, és porig ég, és egytől egyig mind egy szálig ott veszünk, de nem probléma!! Ugye nem?
Halihó! Kézmosás!
2flekken.
Ki kér?