
ez a poszt nem másért készül, csak azért, hogy olvashasson felőlem a rólam érdeklődő, két és fél konkrét percben. nem szándékozom a dolgot hosszabbra nyújtani. nem muszájból vagy kényszerből írok, ezt verd ki a fejedből, el szabad hinni, hogy kedvem is akad hozzá.
egy nap fájdalmas utazás, három nap 3000 fölött levés, egy nap 5 perces alvásokkal és hátamat nyomó karfával utazás, pár nap unalmas betegeskedés, két nap szövődményektől való szenvedés, két nap csodás semmittevés jó társaságban, egy nap itthon ülés és irodalom vázlatok fölé hajolás és beléjük meredés. a fentebb felsoroltakból állt az elmúlt két hetem. nem volt benne túl sok izgalom, vagy mesélni való. ami sokkal érdekesebb, az a jövő..
az eljövő két hétben kell döntenem arról, legyen-e velem valami a suli mellett jövőre. legyek-e tagja egy levelező tantervű szaknak. és ha legyek (én szeretnék), akkor melyiknek, és hol. erre két hét. kettő.
utána következő hét csak eltelik valahogy, kicsit kevesebb időhatáros gondolkozással. és a végén (amihez szellemben a csütörtök már hozzá tartozik) jön egy felejthetetlennek ígérkező hétvége. csütörtökön, ami még nem a móka része, csak a hét végéé, megyek majd el az idei legfontosabb és érdemben az első nyílt napra. kíváncsian várom.. az utána kezdődő szombat és vasárnapom pedig miskolcon fog telni, a kocsonya, a kocsonyában pislogó béka, a bemutatkozás, a ladánybene, valamint csonka bandi jegyében. ..egyszer egyébként tényleg szívesen látnám és hallanám élőben színpadon a ding-ding-dong-ot:)
rá egy hétre, a hónap 26. napjától, negyedik csütörtökétől leszek egy évvel idősebbnek mondott, mint a tavalyi február 26-a óta. egészen egy évig. és ami a legszebb; ez a dátum jelzi hivatalosan az időpontot, amitől kezdve boldog Flight Green tulajdonos lehetek. és akkor majd együtt koptatjuk a flasztert, a betont, a homokot, a követ, a murvát, a linóleumot, a márványt, a földet, a zuzmót, a padlószőnyeget, és miegymást ami csak az utunkba téved és alattunk elhalad, marcival. és én már alig várom.
mostanában ez, meg józsef attila. vele barátkozom éppen, és leszek hozzá egyre közelebb. az anyám tyúkja és a tiszta szívvel után megismerhettem olyan verseit, mint a keresek valakit, vagy a holt vidék, és rájöttem, én is túl hamar ítélkezem. ".. ehess, ihass, ölelhess, alhass! a mindenséggel mérd magad! sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat .." és egy bizonyíték arra, hogy érdemes őt olvasni és egy példa arra amit én sokra értékelek:
KERESEK VALAKIT
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
1921. október 31.
ez jó is a végére.
No comments:
Post a Comment