18/07/2009
oszttali
ez volt az első igazi osztálytalálkozónk, ahova bár sokan ígérték hogy eljönnek, így is voltunk elegen. volt osztályfőnökünk, gazsi bá is tiszteletét tette. bográcsoztunk egy jót, csináltunk - vagyis egyesek csinálták egyesek csak nézték - paprikás krumplit az erdőben egy arra alkalmas helyen. mikor még csak közeledtem a buszmegállóhoz, szemügyre vettem a kis tömeget, és legalább öt embert nagy nehezen sikerült csak felismernem. valaki hajszínt váltott, valaki stílust, valakiből nő lett, valakiből férfi, habár ők többnyire előtte is azok voltak, csak nem ennyire. úgyhogy értek meglepetések rendesen. gondolom az újonnan rövid hajammal engem is jól megnéztek, de állítólag tetszett nekik:) mondjuk inkább a bátorságom dícsérték, mint a frizurám:) jó társaság gyűlt össze, jót beszélgettünk, kicsit nosztalgiáztunk is, és ma is voltak olyan momentumok, amikre emlékeztethetjük majd egymást mondjuk öt év múlva egy újabb nagyobb kaliberű osztálytalálkozón. megérte, hogy nem dolgozni mentem, hanem bográcsozni. holnap azért muszáj kimenni a deák térre (na nem koldulni), össze kell szednem egy kis pénzt szigetre. dominak állítólag ma jól ment, úgyhogy bízom a holnapban. és persze abban, hogy hétfőn is mehetünk. akkor már meglenne a betevőm a fesztiválra.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment