akkor valahogy mindig tovább bírom levegővel, és végtelennek tűnik az idő, amíg bent tartom és megpróbálok lenyugodni, és lendületet veszek, és belevetem magam az utolsó - remélhetőleg tényleg utolsó - szenvedésbe. olyankor (ilyenkor..) minden hosszabbnak és rútabbnak tűnik.. az utolsó kapálózás mindig a leggyengébb. elkeseredett és reményvesztett. és ekkor nem szabadna elfelejtenem arra gondolni, hogy az a nagy levegő ami ez után jön, tele lesz finom oxigénnel és teljesen kitisztítja a tüdőm és megtölti valami új, tiszta hideg dologgal. amit egyből kifújok, mert nem tarthat ki örökké. de ez a legjobb levegővétel.
No comments:
Post a Comment