14/09/2012
bxl
közel spontán kiruccanás, közel egy hét adventure time.
gillről és arthurról, a couchsurfing által megismert két jómadárról már írtam korábban. ők két oka voltak annak, hogy kimentem brüsszelbe. zsolti egy. a negyedik és egyben legfontosabb pedig az volt, hogy kicsit kiszakadjak innen, máshol legyek, messze. sok emberre haragudtam, sok helyzetre, ért egy pár csalódás, aminek a feldolgozásához semmi kedvem nem volt, úgyhogy inkább itt hagytam az egész szarságot, és megnéztem mi folyik fent északon. belga sör folyt. meg sok móka. ez a kis út sokat formált rajtam. megint feszegettem határokat (semmi rosszra ne tessék gondolni, én arra gondolok hogy léptem meg olyan dolgokat, amiket korábban gyávaságomból fakadóan nem tettem volna). megismertem nagyon sok nagyon jó embert. egy teljesen új közegbe csöppentem, új élethelyzetekbe. mit tégy, hogyan viselkedj, ha egy olyan helyen vagy, ahol nem csak hogy nem jártál, de még a nevét sem tudod, körülvesz sok idegen, akik mind olyan nyelven beszélnek, amiből ha kilenc szót értesz sokat mondok, mi van ilyenkor? és úgy viselkedtem ahogy jónak láttam, először sokat gondolkodtam, aztán úgy voltam vele, hogy nem érdekel. jól érzem magam, elvegyülök és aztán még jobban éreztem magam és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem akarok hazajönni. amikor hazaértem, akkor meg azt, hogy vissza akarok menni. hiányoznak azok az emberek, a helyek, a hangulat, az attitűd, és a nyelv is, igen. nem is tudom, leírjam-e merre voltunk és mit csináltunk. egy nyomot akarok csak itt hagyni az egészről, hogy később felidézhessem magamban, ha az emlékek már fakulni látszanak. de egy kis segítséget azért adnék a jövő-énnek: arthurék háza, sok emelet, kis néger ajtónálló fickó, szusiparti, belgian beer, salut, flea market, parkban alvás, gare du midi, havré, pool party, mojito, louise, delirium és más helyek, waffel, csoki, magritte, egészségedre.
még visszatérek.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment