06/10/2012
vége
a nyárnak? igen, nagyon. ennél őszebb már nem is lehetne. úgyhogy most már írhatok a nyárról, visszatekintve, összegezve. életem egyik legizgalmasabb nyara volt. utoljára a négy évvel ezelőtti nyáron találkoztam ennyi új emberrel és jártam ennyi helyen. az elmúlt évek közepei inkább jók voltak, ez viszont nem jó, hanem izgalmas volt. tele sok rossz dologgal, de egyben tele nagy lehetőségekkel, sok újdonsággal. tehát vegyesnek mondhatóak az érzelmeim. az egész egy hullámvasút volt. gyors, sokszor fent és sokszor lent. most éppen nagyon lent. a gyomrom már most érzi előre az elkövetkező fél év szenvedéseit, és próbál rá edzeni, ez alatt a szinte konstans hányingert értem. pedig még közel sincs annyi dolgom, mint amennyi mondjuk két hét múlva lesz. és már most alig bírom idegekkel és fizikailag. de ez a poszt nem erről szól, hanem a nyárról, amiről nem vagyok képes most többet írni. minden fontos momentumát igyekeztem itt rögzíteni, remélem ha majd egyszerre visszaolvasom az érintett bejegyzéseket, mindenre fogok emlékezni az ő szép valójukban. a fenti fotó pedig az elmúlt pár hónap legszebb hetében készült egyik életkép.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment