megvolt de nem lesz meg

fogalmam sincs, hogy kéne most éreznem magam. nem vagyok csalódott, mérges vagy szomorú, ürességet érzek csak.

lement az írásbeli, szörnyű volt. aki olvasta az előző bejegyzésemet, az tudja, hogy tegnap még bizakodó voltam. nos, a próba feladatsor semmi sem volt az igazihoz képest. a próbát könnyedén megoldottam, és jól, viszont ami ma élesben ment, abban volt olyan feladat, amiből alig értettem valamit...

a laborral kezdtünk, nagyon nehéz szövegek voltak. akárhogy füleltem és koncentráltam, nem ment. mindkét feladat hanganyagát csak kétszer hallgathattuk meg, és külön szörnyű volt, hogy az első hallgatás után az első feladat kérdéseihez még egyikhez sem tudtam semmit sem írni. ennél a résznél a húsz pontból minimum nyolc kell ahhoz, hogy az ember átmenjen. hát neccesen, de talán megvan. itt még volt hitem.

következett az íráskészség feladat. egy hotel projektvezetőjeként visszaigazolást kellett írni egy iroda menedzserének egy foglalásról, pontosítani a részleteket, stb. azt mondom, még meg is tudtam volna jól írni. de nagyon kevés volt rá az idő, a végén olyan gyorsasággal írtam, hogy én magam sem tudtam elolvasni amit a lapra firkáltam. a fő problémám, hogy tuti nem éri el a levelem a minimum szószámot... úgyhogy ez bukó, ha megszámolják biztos lenullázzák ezt a vizsgarészt.

aztán jött a többi írásbeli feladat, olvasásos szövegértés, (legalább a téma jó volt; birra moretti), nyelvtan, szakmai szókincs (pfffff) és egyebek. az előző failure után annyira beparáztam az időkorláttól, hogy villámsebességgel kezdtem el töltögetni a papírt, végig görcsölve ezt a 45+35 percet (közben ki is mentem hányni). miután visszajöttem a mosdóból, annyira elkeseredettnek éreztem magam, hogy legszívesebben felálltam és elsétáltam volna. de tartoztam magamnak annyival, hogy legalább befejezzem ezt a szart. az utolsó feladatnál annyira elegem lett mindenből, fájt a gyomrom, szemem, fejem, hogy úgy döntöttem kész, szevasz, az utolsót már ki sem töltöm, el sem olvasom. nem hinnétek el, hogy mekkora lelki erő kellett ahhoz, hogy a vizsga utolsó öt percét képes legyek arra szánni, hogy mégis megcsináljam az utolsó feladatot. de azokban a leírt szavakban benne volt minden gyűlöletem. az egész iránt. a vizsga, a főiskola, a diploma, a fölösleges négy évnyi szenvedés iránt. utálom az egészet.

úgy döntöttem, a szóbelire be sem megyek. még a végén gyomorfekélyem lenne itt mindentől. amúgy simán esélyes LENNE, ha nem tartana még ki az energiacsomagom, a lelkesedésem és a nemtörődömségem. amióta hazaértem és kicsit eltereltem erről az egészről a figyelmemet, azóta jobb minden. most is képes vagyok úgy írni erről a hatalmas buktáról, mintha nem jelentene semmit. végülis...

meg fel is dob kicsit a tény, hogy tegnap vettünk koncertjegyet domival, így nem csak egyszer, hanem kétszer is láthatom egyik legnagyobb példaképemet, haggerty-t (meg persze ryan-t :P). csináltunk is egy megszállott ismerősömmel, kyra-val egy oldalt facebook-on, ahol magunk mellé híveket gyűjtve hirdethetjük az igét :P meg alapvetően az volt még a cél ezzel, hogy összejöjjön egy jó kis magyar csapat a kinti vigadalmakra :)