érdekes dolog ez a féltékenység

sokszor érzem azt, hogy ha nem keresnek a barátaim, azért nem keresnek, mert túl ragaszkodó vagyok. ilyenkor megpróbálom magam visszafogni. és mivel tavaly megtanultam, hogy olyan vonat után ne fussak, ami nem vesz fel, így ha azt tapasztalom, hogy valaki folyton csak elutasít, holott a barátomnak vallja magát, arra következtetek, hogy hazudik és valahogy ráveszem magam hogy leszokjak az illetőről. kell egy kis idő mindig, de most már egyre jobban megy. legutóbb katát kezdtem el ignorálni, amikor a fél évnyi izland után hiába volt már itthon, hosszú hónapokig nem láttuk egymást (ennyire hiányoztam...). megkönnyítette a dolgomat az, hogy közben találtam két olyan embert, akik rám írnak, hogy "bocs, hogy eltűntem anya" ha három napig nem beszélünk. amikor elkezdtük szervezni a cápakiándulást, megmondom őszintén, fel sem merült bennem, hogy szóljak a katának, valahogy nem jutott eszembe. és amikor kiderült, hogy hova megyünk és mit csinálunk és nélküle megyünk és csináljuk, kicsit éreztem a sértettséget a hangjában, amikor megkérdezte, hogy rá miért nem gondoltam. aztán mikor legutóbb írt nekem egy kisregényt (kisregényekben szoktunk chatelni - végre valaki nem csak szavakat böfög), valamiért nem válaszoltam, pedig mindig szoktam, mindenkinek. rá két órára felhívott, és elmesélte az egészet, amit leírt. és utána megkérdezte, lemegyek-e hozzá a moziba. ezt teszi a féltékenység. szerintem csak az féltékeny, aki szeret. én is szeretem őt, de velem nem lehet játszani.

legutóbb az én csodás elengedő képességem miatt gallyra ment egy barátságom. néha azt gondolom, hogy is volt igazi barátság, ha ennyi elég volt ahhoz, hogy lerombolják, máskor meg eszembe jut, amit mondanak: a barátoknak nem kell minden nap látniuk egymást. lehet, hogy csak öt évente találnak egymásra, attól még lehetnek ők a legjobb barátok. ez utóbbival mindig csak nagyon nehezen értettem egyet. szerintem ha valaki fontos neked, nincs olyan, hogy évekig kibírd nélküle. akkor nem fontos. nincs olyan. és mikor öt év után találkoztok, azért borultok egymás nyakába és mondjátok a másiknak, hogy mennyire hiányoztál, mert még él bennetek az az érzelmi kapocs, ami régen összekötött titeket, és az, hogy látjátok egymás, felizzítja ezt a kötődést. de ennyi. öt év után te is más ember vagy és ő is más. talán már nem is ismeritek egymást.

ezeket most nem tudom miért írtam. tanulnom kéne, megyek.