majdnem teleport

az őrültségem tárgyát bővebben kifejtve: múlthéten kedd este nagyon rosszul éreztem magamat, kikészítettek a megrendelők, a munka, a nem alvás meg a sok idegeskedés. karol, aki akkor éppen a skype telefonvonal másik végén volt (nem kellett nagy egybeesés, hiszen az előtte lévő hetet is végigbeszélgettünk...), azt mondta, komolyan fontolóra vette, hogy iderepüljön egy napra, hogy felvidítson. ennek a kedvességnek annyira megörültem, hogy egyből kivirult a szívem, és mérhetetlen vágyat éreztem arra, hogy megöleljem, és sajnos visszafoghatatlan éhséget arra, hogy találkozzak vele. ez odáig fajult, hogy vettem egy repjegyet péntek reggelre. régen voltam feldobva annyira, mint az utána következő két napon. és akkor jött a péntek. reggel nyolcra értem ki brüsszelbe, valamivel pedig el kellett ütnöm az időt fél ötig, úgyhogy megkérdeztem arthurt, a városban van-e. és nem volt, havré-ban volt, otthon, de bejött, hogy találkozzunk :) reggeliztünk, amitől újjáéledtem (elég húzós volt az előző két estém...), és a drágám annyira törődik a dolgaim alakulásával, hogy azt mondta kedvesen "you gotta sleep, you look like shit." ugye, milyen imádnivaló? :) nehezen, de rábeszélt, hogy menjünk át hozzá, és feküdjek le aludni pár órát, mert nehogy már így menjek "randira"... az alvásból végül olvasás lett (hülye meló!), de legalább sikerült pihennem egy picit. pár óra elteltével elindultam megkeresni arthur-t a húszemeletes lakásukban :D meg is lett, és azt mondta, menjünk el a zebrába négyen. ő, marie, akit már ismerek tavalyról, és neki egy amerikai barátja. jót dumáltam ezzel a matt gyerekkel, amíg elértünk a helyig, ahol eltöltöttünk egy nagyon felhőtlen nagyon kellemes két chimay bleau-nyi időt. aztán észrevettem, hogy már nem is ott kéne lennem. úgyhogy vonat, és irány antwerpen! azt hittem, hogy amikor leszállok a vonatról, beejtem a szívemet a vágányhoz a sínek közé, mint tavaly a telefonomat a metrónál, annyira dobogott. az egyik oka annak, hogy kimentem, az volt, hogy minél előbb kiderüljön, van-e közünk egymáshoz. vagyis hogy legyen-e. úgyhogy nagyon izgultam, hogy esetleg rá kell majd jönnöm, hogy placebo volt az egész. végül szerencsémre elég volt három másodperc ahhoz, hogy tudjam, mit akarok... megláttam károlykát, olyan széles mosollyal és kedves pírral az arcán, hogy majdnem visszafordultam, annyira feldolgozhatatlannak éreztem azt a boldogságot, ami elöntött. nem is tudtam, mit kell ilyenkor csinálni. végül csináltam valamit, és elmentünk enni meg inni. részletekbe nem bonyolódva: szombaton a tengernél jártunk, blankenberge-ben, láttunk nagyon kövér sirályokat, meg gyönyörű világítótornyokot. vasárnap a városban mászkáltunk, hétfőn és kedden pedig a fél napokat a könyvem fölött fekve töltöttem, néha-néha hivatlan álmok szakították félbe a munkát. karol dolgozott, úgyhogy csak délután találkoztunk. városoztunk, mutatott szép, jó, és mókás helyeket, és nagyon jó kajákat etetett velem. és habár szerda reggel ment a gépem, ennek az egésznek már kedd este véget kellett vetni, mert lehetetlenségnek tűnt a gondolat, miszerint reggel eljuthatok antwerpenből a charleroi-ra... úgyhogy nagyon okosan a kedd estét áttettük kedd délutánra:) ami annyit jelent, hogy ebéd után hazamentünk aludni :D beszélgettünk rengeteget, és olyat is csináltunk, hogy csak feküdtünk az ágyon, és vele még az is nagyon jó volt.. :) ellenben a hazautammal. az borzalmas volt... kezdek már hozzászokni a nem alvós éjjeli utazásokhoz, de szeretni sosem fogom őket. elérni antwerpenben az utolsó villamost, ami elvisz a centraal-ra, ott várni a vonatra, aztán a vonat nem állt meg ott, ahol le akartam szállni, úgyhogy vissza egy megálló vonattal, de arra is várni tíz percet... utána séta a zuhogó esőben brüsszelnek nem éppen a legjobb környékén... bevallom, féltem kicsit, de csak előre néztem, mereven, és céltudatosan, gyors léptekkel haladtam, burkot vonva magam köré. meg néha átmentem az út másik oldalára... aztán ahogy odaértem arthur-ék lakásának ajtajához, rácsörögtem marie-re, (a. nem volt otthon, így marie engedett be), felmásztam a századikra és arthur szobájában aludtam egy nagyon jó pár órát. azt hiszem három és felet. régen volt már ennyire nehéz felkelni... fél ötkor viszont muszáj volt elindulnom megkeresni a villamosmegállót... és amit kifelejtettem a számításokból: hajnali fél ötkor maximum részeget találsz az utcán, de attól aztán hiába kérdezed hol a hármas villamos rogier megállója... végül egy idős bácsi, aki csak franciául beszélt, elkísért az állomásig. villamossal gare du midi, ott pedig majdnem egy óra buszkeresgélés... az idő múltával egyre idegesebb és kétségbeesettebb lettem, úgyhogy amikor végre megtaláltam a reptéri járatot, a buszra konkrétan felesve már álomba is vágtam magam. amit folytattam a reptéren, aztán pedig a repülőn. szerintem életemben először aludtam végig repülőutat :) azóta pedig itthon a hársfában, beindult újra a nagyüzem, könyvborítót tervezek, és hiányzik a karol.