SFG BP goes to BXL

az elmúlt hétvége jóval többet jelentett nekem egy maradandó élménynél. nem egy hétvége volt, amire életem végéig emlékezni fogok (bár az ilyen sem rossz!!), hanem egy hétvége, amit hónapokon keresztül vártam, ami minden egyes nap eszembe jutott és mosolyt csalt az arcomra, egy utazás, ami életem egyik legnagyobb bulija volt, és egy (pontosabban kettő) koncert, ami közben folyhattak a könnyeim boldogságomban. és az emberek, akik miatt ez az egész időszak ennyire vidáman telt számomra, nem is tudnak arról, vagy ha tudnak sem tudják szerintem felfogni, hogy milyen boldogságot okoznak. és nem csak nekem, hanem emberek sok ezreinek. irigylem őket, nagyon. nem a pénzért, nem a csillogásért, hanem azért az érzésért, amit a kemény munka sikere okoz és azért az érzésért, hogy az emberek megköszönik neked, hogy létezel és azt csinálod amit csinálsz. nem véletlenül nézek fel ilyen emberekre. bármivel is foglalkozol, ha ennyi társadnak teszel jót, jó ember vagy. jó ember akarok lenni.

arról az utazásról van szó, amiről nyilván az összes blogolvasóm tud, hétvégén minka unokatesómmal és kyra+rita barátnéimmel kilátogattunk brüsszelbe mack és ryan valamint matis koncertjére.

nem tudom hol kezdjem az élménybeszámolót. mondjuk a negatívumoknál, hogy gyorsan túl legyek rajta. beteg voltam, már több hete az vagyok, bár most már alakul a gyógyulás... de hosszú napokig csak pár órákat tudtam aludni a köhögőrohamok miatt. ez magával hozta a már megszokott furcsaságot: napokig kibírom alvás nélkül, talpon, aktívan, fáradás nélkül, de x nap után kidőlök, hirtelen, derült égből. szerencsére  a kidőlés nem brüsszelben történt, hanem utána, és csak két napig tartott. valószínűleg segített az, hogy vasárnap több, mint 11 órát tudtam aludni, mert végre már nem köhögtem. másnap nulla órát aludtam, mert reggel ötre értem haza artúrtól, köhögtem egy órán keresztül, és aztán már indulni is kellett a reptérre. tegnap pedig leugrottunk balatonra, és nagyjából végigaludtam az ottlétet, ráadásul a napon. úgyhogy le is égtem csúnyán. a másik mínusz pedig az, hogy nem jutottunk be a koncerten az első sorba. lehetetlen volt. órákkal kezdés előtt elindultunk a tömegben, és kb az ötödik sornál tovább nem jutottunk, de még így is álomközel voltak a srácok, bár a can't hold us közbeni szokásos crowd walking-ból kimaradtunk:( de ott van még birmingham, ott majd aláállunk bennek domival:D matisyahu koncertjén bejutottam egészen előre, a második sorba, csak egy lány állt előttem, de az első szám után ki kellett mennem a tömegből hátra, mert az ájulás kerülgetett (még életemben nem ájultam el, úgyhogy kicsit megijedtem...), így kimaradtam a koncertvégi one day alatti színpadon bulizásból amit állatira bánok, de így is tökéletes volt az egész:)

na és maga a hétvége. az egész buli csütörtök délután kezdődött, amikor is befestettük a hajunkat kékre-zöldre, kinek mi. ez volt az első alkalom, hogy kettőnél több ember volt a lakásban rajtam kívül, az egész happening már-már házibulivá nőtte ki magát:) csodás volt az idő, mack-et hallgattunk (nyilván), söröztünk, dumáltunk, röhögtünk egymás kékre festett vagy éppen blanche-ra váró fején, és még levi is itt volt, mert áthívtam :) szóval tökéletes volt az indítás (bár ne lettem volna beteg...).

másnap a munkában való szenvedés után átmentem kyra anyukájáékhoz, ahova rita és minka is velem tartott, ott tartottuk meg az "and we danced"-re keresztelt before party-t, ami az előző napi ivás miatt inkább társasjátékozásba torkollott. kyra elhozta nekünk az egyenpólókat, amikre a sharkfacegang logón kívül terveztem egy ben&ry feliratot előre, hátulra pedig mindenkinek a saját kedvenc idézetét írtam ki. szétvágtuk a pólókat, hogy ultramenő tanktopok legyenek belőlük, felpróbáltuk őket, és annyira imádtuk, hogy csoda, hogy nem azokban aludtunk:) hajnali fél kettőkor letettük a lantot és a dobókockát és elmentünk aludni. nekem két percet sem sikerült, a köhögés miatt. négykor keltünk, hogy kizúzzunk a liszt ferencre. nem, nem voltam ám fáradt.

szombaton már délelőtt 4- és 6-pack-ekkel telerakott bevásárlókosarakkal szambáztunk a zsolti lakása melletti carrefour-ban. annyira megvolt a hangulat, hogy emlékeztetnünk kellett magunkat, hogy nem, délelőtt kilenckor nem kezdhetünk el sörözni, mert furán fogunk kinézni este tizenegykor. úgyhogy inkább reggeliztünk, ebédeltünk, zenét hallgattunk (mack-et, nyilván), és csak utána söröztünk. háromtól lehetett bemenni a jegyünkkel a fesztivál területére, de jóval később indultunk el, mert minek fárasszuk magunkat feleslegesen előre. nagyon izgultam, hogy beengedjenek a kapun a gépemmel, de végül nem vették észre, hogy nálam van, úgyhogy nagy volt a boldogság. akkor apadt egy kicsit, amikor beleharaptam az andalouze csípős szószos falafelembe, amit utána sörrel öblítettem le, és vagy egy órán keresztül lángolt ettől a kombinációtól a torkom. amúgy nagyon meglepő volt, hogy ilyen nagy alapterületű fesztivál elfér a belvárosban, a tömeg is hatalmas volt. az elején csak ténferegtünk, nézelődtünk (bár nem volt mit), meg ittunk, aztán x órával a koncert előtt megindultunk a színpad felé. bevetettünk mindenféle tömegoszlató technikát, de kb semmi nem vált be, beragadtunk egy ponton. ott vártuk meg, amíg a srácok meg nem érkeztek. akkorát sikítottam, hogy nem tudom, hogy maradt meg a hangom. az egész koncert alatt végig ordítottam a szöveget, széles mosolyra torzult arccal. állítólag az számít művészetnek, ami katarzist okoz. nekem a koncert alatt többször is volt ilyen érzésem. a legmaradandóbb élményt az otherside acappella verziója nyújtotta, amit a fiúk átvezettek a starting over-be. ez a két dal a lehető legszomorúbb és legerősebb, amit életemben hallottam. zene nélkül, acappellában pedig hihetetlen ütős. muszáj ide linkelnem a videót, amit csináltam. aki érti a szöveget, tudja, miről beszélek.

szerencsére a koncert végére még helyünk is lett táncolni, úgyhogy az igazi "and we danced" partink sem maradt el:) tényleg hihetetlen volt az egész... hogy láthattam ry-t és a többieket...
matis koncertje is eszméletlen volt, ott a legmegragadóbb matthew arca volt. az a mosoly. aznap volt a szülinapja, és az emberek szeretete úgy áradt felé, hogy még én is belevakultam. azok az arcok. amikor beugrott a tömegbe, kétszer is egymás után, az emberek alig akarták elengedni. és lehúzták maguk közé, ölelgették, szájon csókolták, nők, férfiak, mindenki, és a nagy kivetítőn is tisztán leolvasható volt a szájakról a "thank you"... matis meg csak mosolygott, mondta hogy "i thank YOU" és nagy nehezen visszatért a színpadra, újból feltöltődve. kevés olyan valaki van, akit ennyire jó embernek tartok. mérhetetlen erőt ad a zenéjével, kitartásra és feltétlen szeretetre buzdít. és amikor szomorú, akkor is vidám. imádom.

szóval ez az az este, amit egy életre elraktároztunk. a koncert után zsolti hazavitt minket, másnap félig chill volt a program, félig pedig a városban bóklászás, persze delirium, sörözés, miegymás. hétfőre beszéltem meg arthur-al találkozót, de mivel ő is fesztiválozott, sőt, még költözködött is, így csak este tudtunk találkozni, úgyhogy gondoltuk a napot brugge-ben töltjük zsolti javaslatára. amikor marcival két hetet voltunk zsoltiéknál pár éve, akkor elvonatoztunk ugyan a városba, de sajnos rosszul voltam és pár óra állomáson tartózkodás és szenvedés után vissza kellett mennünk :( most viszont megnézhettem ezt a gyönyörű helyet, tényleg egy kis ékszerdoboz az egész:) a séta után vissza brüsszel, gyors hajmosás-fürdés, majd a többiek közölték velem, hogy ők nem jönnek artihoz, inkább találkoznak kyra unokatesójával. jó, kár, sajnáltam, de gondoltam mindegy, a lényeg, hogy lássam végre ezt a gyereket, hiszen tavaly augusztusban találkoztam vele utoljára... este fél kilenckor sikerült elindulni, artúr a villamosmegállóban várt, és amikor meglátott, odafutott hozzám, felkapott (tisztára mint a romantikus filmekben, még forogtunk is amikor megölelt), adott vagy ezer puszit és folyamatosan azt ismételgette hogy "i missed you". azt hiszem ennyire még soha senki nem örült annak, hogy láthat:) nem tudom leírni, ez milyen érzés. de szerintem neki is valami hasonló lehetett, mert én is alig bírtam elengedni őt. aztán egymást átkarolva elbaktattunk a házukig, ahol ott volt gilli, a másik kisbarátom, az ő bnője, pauline, valamint marie és nico, akikkel arthur tavalyi medencés buliján ismerkedtem össze. megjelent két lakótárs is, szóval egész sokan lettünk. kiültünk a kertbe sörözni, beszélgetni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nincs külvilág, csak a mellettem ülő, nekem dőlő arthur-ra figyelek, neki beszélek, és még később pedig az tűnt fel, hogy az emberek elkezdtek szállingózni "i gotta go to bed" és "see you later" dolgokat mondogatva. mi még maradtunk kint, irie maffiát hallgattunk és beszélgettünk. aztán artúr elfeküdt a kanapén, a fejét az ölembe hajtotta, és egy idő után már csak én beszéltem, mert ő bealudt :) felkeltettem, gondoltam arra, hogy azt mondom, hogy késő van, nekem mennem kell (az utolsó éjszakai már rég elment, kb hajnali egy lehetett ekkor), de aztán arra gondoltam, hogy "fuck it" és ma sem alszom, mert minden percet amit csak lehet, vele akarok tölteni. és így is lett, mondtam neki h ha nagyon fáradt, menjünk be, úgyhogy felmentünk a szobájába (a harmadikon lakik, ami azt jelenti, hogy négy szintes a lakás!!), zene be, és elterültünk az ágyon. végül még aludni is sikerült pár órát, négyre állítottam az ébresztőt. annyira jó volt, ahogy a. átölelt, magához szorított, és amikor éreztem, hogy gyengül a szorítás, az azt jelentette, hogy megint elaludt. imádom ezt a srácot, nem győzöm ismételni, hogy nekem valaki ilyen kell. aki olyan, mint ő. még egy ilyen szeretettel teli barátom nincsen. katán és rajta kívül nincs is olyan ember, akinek ki merem mondani, hogy "szeretlek" és nem félek a következményektől. ha kívánhatnék egyet, azt kívánnám, hogy minden embernek a földön jusson egy ilyen barát. akkor mindenki boldog lenne... :) négykor a. hívott nekem egy taxit, amit kint az ajtóban vártunk meg. állati rossz volt az utolsó ölelést adni, majd megszakadt a szívem, nem tudom meddig nem látom megint... :( ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, csak pár hónap és megint ott vagyok... taxival vissza zsoltihoz, lefekvés, egy kis köhögés, és már kelni is kellett. mindenki hulla volt, nehéz volt elindulni a reptérre, a felszállást is majdnem lekéstük. hivatalosan 8.10-kor zárták a kapukat, mi 8.15-kor jutottunk át a security check-en, mert olyan hatalmas volt a tömeg. senkinek nem kívánom azt a sprintet, amit utána mi levágtunk:D de végül nem volt semmi gond, csak ne lett volna a járaton hat ordító és két szaladgáló kisgyerek:D kyra "tiszta mcdonald's" kijelentését nagyon találónak találtam a helyzetre... szóval hazaértünk, épen, egészségesen, és nagyon gazdagon. állati jó volt. imádtam minden percét ennek az utazásnak:) még ilyet, sokat!!