SZIGET 09

immáron harmadik, és képes voltam érte kihagyni ozorát... ami miatt lépten nyomon meg kell bocsátanom magamnak, valahogy. ((szigeten több volt az ismerős, marcinak is, ingyér volt, backstage volt, ingyen kávé, ingyen ásványvíz, vip jegy volt)). folyton csak győzködöm magam, hogy ez így volt jó, de most már fölösleges, hiszen elmúlt. jövőre .. remélem, nem esik egybe a kettő. bár, az meg anyagi csőd. .. kívánom, hogy legyen az életben ez a legnagyobb gondom:)


akkor először egy kis összehasonlítás, hogy tudjuk, merre felé keresgéljünk, mikor megpróbáljuk elképzelni, amit itt olvasunk. hogy táruljon elénk valami fiktív látvány, vagy valami elképzelt hangulat.


ez volt a harmadik szigetem, az első után minden jobb, a második után pedig sok minden. a társaság egyértelműen most volt a legjobb, bár nem lett volna nehéz ezt sem felülmúlni (ezt csak azért mondom, mert valahogy nagyon nehezen jöttek csak össze a megbeszélt találkozók), a sátorhelyünk majdnem tökéletes volt -közel a vurstlihoz, fák között, domb tövében, wc-mosdó közel, barátok közel, meló közel-, a koncertek.. hát meg kell mondani; volt jó, rossz, nagyon rossz, borzasztó, és elmegy-koncert. nagyon jó -- na olyan nem volt. valami mindig elrontotta a dolgot. vagy az iszonyat gyenge hangosítás, vagy a tömeg, vagy az agresszív résztvevők, vagy a helyszín -pedig az én elvárásaim sosem túl magasak. mégis sikerült mindig valaminek élvezhetetlenné tennie a koncerteket... azért volt kivétel. például a placebo. de azt sem mondanám túl jónak, hiszen én élveztem egyedül olyan 100 méteres körzetben, és hiába volt mellettem x ismerős, valahogy egyikük sem tudta magát beleélni a hangulatba. ironikus, de lehet, hogy csak a placebo-hatás segített, hogy élvezzem a koncertet. lehet, hogy amúgy borzalmas volt. nem szeretnék sokat írni a fesztiválról, főleg nem a fellépőkről, így már csak egy koncertet emelnék ki a rengetegből -az előzőt is csak azért, hogy öreg koromban néha eszembe jusson; hallottam molkoékat élőben. ez a másik pedig a nulladik napon ért minket: az egyveleg a nagyszínpadnál. én a magam részéről nem szeretem ezeket a 'mindenkijátszikháromszámot aztán váltunk'-megoldást, de a finálé az magáért beszélt. és ha nem lettem volna addig ellene a rasszizmusnak, akkor abban a pár percben tuti átálltam volna a sötét oldalról a right side-ra. az a kép, amikor egymás számára szinte ismeretlen zenekarok képesek felhőtlenül, EGYÜTT csodálatosat alkotni és minden gát nélkül feszültséget oldani, na az egy nagyon szép kép. amikor a külföldi, és a magyar, a fehér meg a fekete egy csapatban játszik. ahogy meghallottam a RATM - killing in the name of első riffjeit, alig hittem a fülemnek. pár nappal az előtt mesélte csöpi, hogy a zenekar az egyik 90es évekbeli koncertjén képes volt 1.1-es földrengés indukálni:) ezzel a számmal. nekem sem kellett több, persze, hogy elkezdtem tombolni, teljesen úgy, mintha rajtam múlna, hogy megdöntjük-e a rekordot. szóval megvolt a hangulata annak a számnak:) és el kell hogy mondjam: ez az egy 3perces blokk nálam felülmúlta az idei fesztivál összes percét együttvéve.


ezt az idei fesztivált tolerancia növelő tréningként is fel tudom fogni: köszönhetően a nulladik napnak, és annak, hogy marcival ellátogattunk az ability parkba. kipróbáltuk milyen lehet vaknak lenni, siketnek lenni, vagy éppen mozgássérültnek. ha csak pár perc erejéig, de megtapasztalhattuk: milyen érzés lehet, amikor az ember elesik egy olyan dologtól, ami pedig neki eredendően jogosan járna. egy olyantól, ami sok mindenki másnak megvan, pedig ő is megérdemelné. ebbe a pár percbe csak az nem fért bele, ami szerintem ezekben a helyzetekben a legborzasztóbb: az, hogy ezek az emberek mennyi lehetőségről maradnak le, mennyi olyan élményről, amit más képes megtapasztalni. erre egy vak fiú ébresztett rá a parkban: lelkesen sorolta nekem, hogy mi mindenre kíváncsi a fesztiválon: sátrak tömkelegeit sorakoztatta fel és a végén hozzátette: milyen kár, hogy ezeket én nem láthatom. még a gólyalábazást is szívesen kipróbálta volna..


and at last but not at least, az érzés az utolsó utáni napon pont olyan volt, mint eddig mindkétszer: végre hazamehetünk, kicsit elég volt a szigetből:)