03/11/2009

táp színház - odüsszeusz

"A TÁP Színház extatikus koncert, rap-opera formájában közelít az Odüsszeia ránk hagyományozódott, kultúrák évszázadait megjárt történeteihez. A tápos Ithaka nem kietlen táj, a színpadon zenekar, a keverőpult mögött DJ. A színészek drum and bass alapokra éneklik és rappelik a szövegeket, a jeleneteket vetítés kíséri.


“A színészek a tápos előadásban nem csinálnak semmi extrát, nem "színészkednek", csak ülnek, állnak, fekszenek a minimál díszletben, ki hogy, fogják a mikrofont és drumandbass alapokra énekelnek. Az előadás ilyen értelemben nem színház, inkább koncert vagy opera. Ez akár lehetne unalmas is, hiszen nem iszunk sört, nincs buli, sem páholy, látcső, de az ötlet, hogy a hexametert, amit suliban idétlenül próbáltunk skandálni, az isten is arra találta ki, hogy rappeljék, kitart az előadás végéig. Persze nem tartana ki csak az előadás első tíz percéig, ha nem lenne megtoldva egy csomó más zenei, vizuális és dramaturgiai ötlettel, amelyeket a közönség hálás röhögéssel nyugtáz.” (Origo)


Professzor: KARSAI György
Kar: JURISTOVSZKY Sosa, SCHÖNBERGER Ádám
Athéné: POLNAUER Flóra
Odüsszeusz: BUSA István
Nauszikaá: MÉSZÁROS Piroska
Poszeidon: KATONA László
Hermész: CZUTOR Zoltán
Teiresziász: VÁRADI Gábor
Alkinosz: GOSZTONYI Csaba
Küklopsz: VÉCSI Tibor
Kalüpszó: SZANDTNER Anna
Kirké: JORDÁN Adél
Zeusz: DANKÓ István
Pénelopé: Yang LI
Télemakhosz: MÁTHÉ Zsolt

Továbbá:
BARAKSÓ István, CSÍK Gábor, DEGE György, KAPITÁNY Dorottya, KERESZTES Tamás, KOVÁCS Lehel, SZALAY Krisztine

Rendező: VAJDAI Vilmos

Dramaturg: SEBŐK Bori
Videó: JUHÁSZ András és PÉTER Boldizsár
Zene: Realistic Crew, KERESZTES Gábor
Jelmez: JURISTOVSZKY Sosa
Díszlet: MERÉTEI Tamás
Zenei vezető: SCHÖNBERGER Ádám, JURISTOVSZKY Sosa (Echo csoport)"

asszem a lényeget leírta az origo már előttem:)
egy csapat tök jó arc underground figurát látsz a színpadon, majd' a fele ismerős is, még kedvenced is van közötte, nekem személy szerint három is volt, busa, czutor zoli és vécsi:) a zenék állati jók, alig bírtam megmaradni ültőhelyben, el tudnám képzelni ezt az egészet koncertként is:) nagyon jó VJ-s megoldásokkal is találkoztam, megemlítendő az a momentum, hogy a felhők a plafonon mentek, és nem csak úgy a háttérben, optikailag teljesen a topon volt az előadás, akusztikailag kevésbé, volt egy pár mikrofon hiba, de nem ez fog megmaradni az emberek emlékezetében, hanem például az utolsó jelenet, mikor odüsszeusz mindenkit kinyír a színen, minden vörösbe fordul, mindenkiről folyik a vér és busa-odüsszeusz közben vígan freestyle-ozik:) számomra ez egy felejthetetlen kép marad..

csak ajánlani tudom a művet.

No comments:

Archívum