december tizenharmadikán írtam utoljára... persze azóta is aktívkodtam itt, de lényegében csak képeket toltam fel. na akkor most írok egy kicsit.
ahhoz képest hogy decemberben marci elég sokáig távol volt (otthon) és hiányzott, elég jól telt a téli szünet és az ünnepek. itt voltak domiék, zsoltiék, szokásos. zsoltival színházban is voltam, megnéztük az esőembert. kicsit más oldalról közelítette meg a rendező a témát mint a film, de jó volt. kulka játéka pedig zseniális.
azt nézem itt a naptáramban, hogy a szünetben csak olyan feljegyzéseim vannak, hogy "xy beadandó határidő", vagy "xyz feladat határidő", vagy "vizsgajelentkezés" és hasonlók, szóval programom nem sok volt, inkább a tervezés és egyéb vizsgákra való felkészüléssel múlattam az időt.
a következő említésre méltó a szilveszter volt, amit az elmúlt években inkább itthon töltöttünk, mert vagy a társaság nem volt adott, vagy a buli. és a szilveszteri koncertek rend szerint nagyon drágák, úgyhogy idén az új év kezdetét inkább dávidéknál ünnepeltük elég sok idegen arc társaságában. végül jóra kerekedett az este, másnap egész frissek voltunk, teljesen rendben volt az egész.
aztán. elkezdtem rendszeresen (sokadszorra) úszni járni. nem akarom magam túlterhelni, nem szeretném, hogy kényelmetlen legyen az egész, vagy nyűg. ezért úgy döntöttem, hogy a kötelező adag az a heti kettő alkalom, és ha ez elmarad bármi miatt, akkor helyette pont annyit szobabiciklizem, amennyit úsznom kellett volna. időben annyit. távban természetesen ez többre jön ki. viszont annyira jól esik a bicikli adta mozgás, - és közben tévét is tudok nézni, így nem is unalmas -, hogy nem csak akkor csinálom, ha nem jutok el úszni, hanem amúgy is, akár naponta többször, de mindig vagy 15 percet vagy fél órát. és nagyon jó vagyok, mert egyre jobban megy, egyre nagyobb a teljesítményem, habár egy hete bevertem mindkét térdem amitől nem tudtam semmit sem csinálni.. tegnap ültem megint biciklire, mondanom sem kell, hogy még azt a szintet sem sikerült elérnem, amivel kezdtem az év elején. de basszus, alig bírom hajlítani egyáltalán a térdemet.. remélem hamar meggyógyul most már, mert jövőhéten hétvégén megyünk szlovákiába síelgetni két napot:)) ...nagyon várom.
aztán vizsga vizsga hátán.. nagyon hosszúnak tűnt ez a vizsgaidőszak. belegondolni is rossz, hogy december közepétől február elsejéig tartott. végül minden jól sikerült és minden elsőre. hjf-en volt két nagyon húzós tárgy és mindkettőnél eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam, hogy ha ez most nem sikerült ebben a félévben akkor soha és feladom, kiiratkozom. de - talán a szerencsémnek köszönhetően - mindkettő összejött, úgyhogy megyek tovább. és végre szakirányos tárgyaink is vannak. habár, semmi izgi...
meló is van, a lavalava sounds egy szervezője és dj-je egy volt oszttársamon keresztül megtalált, és megbízott a következő flyer-ük megtervezésével, amiről láthattatok már képet itt a blogon. sajnos a végeredmény nem olyan lett, amilyet szerettem volna, és a kompromisszumok helyett mindig az ő verziójuk lépett életbe, de ehhez hozzá kell szokni, ez a szakma ilyen. a megrendelő igényei a legfontosabbak, mert ha azt érzi, hogy nem azt kapja a pénzéért, amiért megfizet, akkor majd mással végezteti el a munkát. amit nem szeretnék, mert ez a meló elég jó referenciának minősül. és ha most elégedettek velem, akkor reményeim szerint a következő munkát is én kapom. egyébként nagyon szimpatikus a srác is, meg a szponzor is (akinek szintén volt beleszólása a szóróba), viszonylag szabad kezet adtak, és elmondásuk szerint sikerült olyat létrehoznom, ami megfelel az elképzeléseiknek. remélem tényleg így van, bizakodom:)
most hirtelen ennyi, a féléves tervezés vizsgáról pedig új posztban írok, így szoktam.
No comments:
Post a Comment