régen voltam már annyira fáradt, hogy ülve elaludtam e-mailírás közben... ez a fáradtság pedig a két nap kemény munkának köszönhető. három éve nem voltam kint szigeten és mivel idén ozora kimarad, gondoltam miért ne nézzek ki. amikor pedig megtudtam, hogy jönnek charlie-ék (noah and the whale), nem volt kérdéses a dolog:) régebben többször fontolgattam hogy ha kell, angliáig megyek értük, de mindig elfogytak a koncertjegyek, mire odáig jutottam, hogy intézkedjek. és most itt lesznek. pár kilométerre fognak játszani a szobámtól. még mindig nem hiszem el:) már kinőttem a zenekarok/zenészek iránti rajongásból, de ez a zenekar, pontosabban a zenéjük annyi mindent adott nekem, hogy muszáj őket megnéznem és meghallgatnom, és tudom, hogy ez az élmény nem fog semmi mással sem felérni. de nem is róluk akartam írni most, hanem arról, hogy idén szigetelek. két napot, szombat és vasárnap. ezért tegnap és tegnap előtt délelőtt tíztől este kilencig kellett dolgoznom. a cökxpón ambient sátorkertben szereztem építői munkát. szőnyegezés, textilezés, zuhanyzóépítés, festés, dekorálás, rendezkedés. a munka rendben volt, a többi dolgozó és önkéntes szimpatikus volt, összességében jól éreztem magam, de azt azért nem mondom hogy gyorsan eltelt ez a két nap... hétfőn volt a melegcsúcs, mi pedig egész nap a tűző napon cipekedtünk és hajolgattunk... ha nem noah and the whale miatt mennék ki a szigetre, talán azt mondanám hogy nem érte meg. de így megéri. és hogy a kemény munkának meg legyen a gyümölcse, hétvégén keményen kell majd bulizni:D najó, viccelek. amúgy csak a szombati jegy járt ezért, a vasárnapit egy ismerőstől veszem, szintén staffosat, szóval eredeti árnál olcsóbban.
a vasárnap pedig azért a vasárnap, mert vacilláltam placebo (8-a) és ting tings (12-e) között, és arra jutottam hogy placebon már voltam, és arra amúgy sem lehet bulizni, nekem pedig most az ugráláshoz és teli torokból kiabálva énekléshez van kedvem:) (és a ting tings-et egyik évben munka miatt ki kellett hagynom és nagyon bántam)
összességében őket fogom idén látni: noah, sum41 (gyerekkori egyik kedvenc), snoop dogg (sznupit muszáj megnézni, ha már ott van az ember:D cause he's a LEGEND), sergent garcia (régi nagy kedvenc), lmfao (mert pont nem esik egybe mással, és mert vicces és buliii...), the ting tings (mert leírhatatlanul imádom), supernem, 30y, irie maffia. remélem az ismerősöket, barátokat is össze tudom majd hajtani:) ja és nem is meséltem, hogy tegnap nagy fáradtan hazafelé tartva megállított magda peti, akivel ott volt gergő/süni (egy nagyon jó barátom), és aliz és juci. muszáj volt meginnom velük egy sört, gondoltam jól fog esni. aztán mikor úgy döntöttem, hogy a bevizesedett térd nem vicces főleg akkor nem ha nagyon fáj, mondtam hogy szorri srácok de nekem le kell lépnem aludni, peti elvette a napszemüvegem és azt mondta nem megyek... úgyhogy egyértelműen maradnom kellett, hogy visszakapjam a zálogszemüveget:) végül jó volt, hogy rávettek, jól szórakoztunk, mászkáltunk ide-oda, voltunk a hellowood helyszínén, arrébb cipeltük a hello-mászókánkat, mert a gerendainak ott nem tetszett ahol volt, és felmentünk a szőkéék hintalovára egy vip-hellowood körre:) nagyon jó érzés volt ott fent állni és részese lenni ahogy a ló egyik fele üvölti hogy HELLO a másik hogy WOOD! :) az ilyen pillanatokért érdemes... végül hullaként értem haza, de nem érdekel, mert jó volt minden:) szombaton folytatjuk, alig várom!!!:) addig meg munka. JA! kiadták az első könyvet, aminek én terveztem a borítóját:) európa, Mrozek - Hazatérésem naplója. lessétek meg és vegyétek meg, jó könyv! (ma megyek be a kiadóhoz a tiszteletpéldányomért) csók!
No comments:
Post a Comment