egy számomra nem rózsaszín, de színes este.

március huszonnegyedikén használtam el az unokatestvéreméktől kapott koncertjegyet. így minkával és lucával meglátogattuk a papp lászlót és (a) pinket. hát halljátok én nem gondoltam volna. hát én nem néztem volna ki. hát én nem is álmodtam volna. mindazt, amit láttam. én a koncert közben elfelejtettem táncolni, énekelni, mozgásom a tapsra és a levegővételre redukálódott. ez a nő és a csapata maximálisan kitett magáért és olyan előadást hozott el a közönségnek, hogy annak a szája bizony néha tátva maradt. előadást. merthogy ez nem koncert volt. és mikor megtudtam, hogy a funhouse c. album cirkuszi jelleget ölt, megörültem neki de tényleg nem számítottam ennyire igényes és témábavágó produkcióra. beszéljen magáért és pinkért -nomeg a rengeteg emberért, aki mögötte állt- egy pár kép és videó alant.