egyik pillanatban rám tör a félelem, hogy olyan tételt húzok amiről egy szót sem tudok beszélni, a másik pillanatban elfog a közöny, hogy "mégis kinek kell ez, nekem nem", a következő pillanatban meg a méreg, hogy az sem érdekel ha megbukom, nem is kell ez a diploma (amúgy tényleg nem...), és ha nem jön össze holnap, soha többet a főiskola közelébe sem megyek. nem akarok fölöslegesen teperni többet. elég volt ez a négy év. négy év a semmiért. négy évnyi szenvedés. a gazdasági matekkal, a mikroökonómiával, a statisztikával és az összes szarral, a szakdogával, meg ezzel az államvizsgával... meg a sok pénz és idő és energia. és miért? a semmiért. mindjárt sírok. és miért? a semmiért. nevetnem kéne.
tudom, hogy nem azért vagyok ideges, mert lehet, hogy megbukok, hanem azért, mert félek, hogy csalódást okozok. ott ül majd velem szemben az olasz tanárom, aki szerint én vagyok a legjobb tanuló a világon, meg ott vannak a szüleim, akinek a pénzéből fogok holnap megbukni. és amitől még félek, az a beégés. hogy húzok egy tételt és utána azt mondom hogy szorri de én inkább ezt szkippelném.
most lefekszem aludni, mert annyira elszomorodtam, hogy elhagyott minden erőm. holnap reggel ÚGY AKAROK FELKELNI, hogy nevetek, rámosolygok a napra, vidáman fogyasztom el a reggelimet, bemegyek a suliba, gyorsan letolok lazán egy prezit, aztán jöhet a feketeleves, és utána is csak nevetni fogok. ezen az egészen. és nem fog érdekelni a kimenetel.
No comments:
Post a Comment